A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet szakmai feladatellátásának kulcsfontosságú szereplői az ápolók, akik a krónikus pszichiátriai betegek gyógykezelésével, ápolásával, gondozásával, valamint a bv. intézetekben lévő fogvatartottak akut, vagy súlyos állapotainak kezelésének ápolási tevékenységét végzik.
Intézetünkben férfi és női Pszichiátriai rehabilitációk osztályokon, valamint Neuropszichiátriai és Diagnosztikai osztályon látnak el szolgálatot. Nem mindennapi feladat az övék, amit minden nap lelkiismeretesen és alázattal végzenek. Sokszor találkoztam már azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehet itt ápolóként, szakápolóként dolgozni, mik a feltételei, milyen feladatot látnak el? Ezekre a kérdésekre kaptam meg a választ tőlük.
Milyen szakképesítéssel jelentkezhetnek az ápolók az intézetbe?
Nálunk főként pszichiátriai (mentálhigiénés) szakápolók dolgoznak, OKJ 54-es és 55-ös szakképesítéssel rendelkeznek, ezen belül vannak köztük hivatásos és rendvédelmi alkalmazott szakápolók.
Mik a fő feladataik?
Az osztályon ápolt betegek, beutaltak gyógyszerelése, gyógyszer kiosztása lázlap alapján, a betegek pszichés állapotának folyamatos figyelemmel kísérése, dokumentálása. Részt vesznek a prevencióban, egészségnevelésben, önkárosító magatartásformák megelőzésében, végrehajtják a pszichiátriai beteg ápolását a kezelőorvos utasításának, valamint a beteg aktuális szükségleteinek megfelelően, a szakmai szabályokhoz, etikai és jogi normákhoz igazodva.
Milyen speciális feladatokat kell ellátniuk?
Mint már említésre került, hogy az IMEI a büntetés-végrehajtás keretein belül látja el feladatát, ezért a hivatásos ápolók biztonsági feladatokat is ellátnak, melyek például a betegek beutaltak előállítása bírósági tárgyalásra, vagy más egészségügyi intézménybe.
Van arra lehetőség, hogy további a szakmát érintő iskolákat, képzéseket végezhessenek el?
Igen, egészségügyi képzésen részt vevő kollégáknak lehetőségük van tanulmányi szerződés kötésére az intézettel, így a tanulmányaik támogatása megvalósul az intézet részéről. Az egészségügyi szakdolgozói pontszerző továbbképzésen való részvételt munkaidő kedvezménnyel támogatja az intézet.
Mi a különbség a Pszichiátriai rehabilitációs osztályokon és a Neuropszichiátriai és Diagnosztikai osztályon lévő feladatok között?
A Pszichiátriai rehabilitációs osztályokon rehabilitációs, szociális jellegű feladatok vannak túlsúlyban. Fontos a kényszergyógykezeltek számára a napirend kialakítása, és annak követése, ez biztonságérzetet nyújt a bent lakók számára. Itt az ápolók az orvos által elrendelt gyógyszeres terápiát végrehajtják, a gyógyszerek bevételét ellenőrzik és dokumentálják. Részt vesznek a foglalkoztatás-terápia tárgykörébe tartozó foglalkozásokban, ezáltal szokásokat alakítanak ki, készségeket, képességeket, kognitív működést fejlesztenek. Folyamatosan megfigyelni és értékelik a beteg állapotát, megfigyelési eredményeiket dokumentálják, és a rendellenességeket jelzik a kezelő orvosnak. A pszichiátriai szakápolást csapat munkában végzik, a csapat tagjaként kompetenciaszintjének megfelelően részt vesznek a komplex rehabilitációs folyamatban.
A Neuropszichiátriai és Diagnosztikai osztályon fontos, hogy felismerjék a krízis- és veszélyeztető állapotot és ezáltal megteszik a szükséges intézkedéseket. A fogvatartott mindenkori pszichés állapotához igazodva kommunikálnak, elősegítve ezzel a gyógyulás folyamatát.
Az IMEI rendelkezik ambulanciai ellátással is, ott milyen feladatot lát el egy ápoló?
A járóbeteg szakrendelésen előkészítik a beteget, közreműködő feladatot lát el a diagnosztikai és terápiás beavatkozásoknál, az orvosok utasítása alapján készíti elő a szükséges eszközöket, valamint az egész vizsgálat alatt adminisztratív feladatot is lebonyolítanak.
Mik a szépségei a szakmának?
A pszichiátriai szakápoló speciális ápolási feladatokat ellátó szakember, aki képes a mentális zavarokkal küzdő betegek szakszerű ellátására, kompetencia szintű állapotfelmérésre, betegvizsgálatra és megfigyelésre, valamint a pszichiátriai sürgősségi ellátást igénylő betegek ápolásának tervezésére és kivitelezésére. A pszichiátriai szakápoló a megfelelő kommunikációs technikákat, probléma megoldási módszereket munkája közben a mindenkori helyzetnek megfelelően alkalmazni tudja. Aktívan részt vesz a komplex rehabilitációban annak tervezésében és végig kíséri a betegek/beutaltak állapotát hosszú ideig, mely lehet a szabadulása vagy másik intézetbe való elszállítása is. Ez egy olyan komplex feladat, melyben szükséges és alapfeltétel a hivatástudat, lojalitás, kitartás az empátia és a humanitás.
Elmondhatom, hogy olyan kollégákkal dolgozunk és dolgozhatunk együtt, akikben ez meg van és hatalmas alázattal, kitartással vágnak bele minden egyes szolgálatba és feladatba. Azt gondolom, hogy az itt leírtak csak a töredékei annak a kiváló szakmai munkának, melyet ők elvégeznek.
Folyamatosan bővülő csapatunknak, ha szeretnél te is szakápolóként a részese lenni és rendelkezel a megfelelő szakképesítéssel, küldd el önéletrajzod, melyet az imei [dot] ukbv [dot] gov [dot] hu e-mail címre várunk!
Tartozz hozzánk! Jelentkezz!