A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Terápiás kreatív foglalkozás keretében újabb programot szervezett a pszichopedagógiai szakterület, hiszen a kényszergyógykezeltek nemrég március 15-e alkalmából készítettek dekorációt az osztályainkra, viszont a napokban már bőszen a húsvétra készültek.
A kreatív foglalkozás alkalmával már a faliújságra felkerültek a húsvéti nyuszik, a tojások, a csibék és mindenféle olyan érdekes tudnivaló a Húsvétról, ami az ünnep hagyományát tükrözi, valamint előkészületek is történtek az osztályok dekorálásával kapcsolatosan és nem utolsó sorban még tojást is díszítettek. Az ablakokra és ajtókra, asztalokra készültek előzetesen díszítések hangolódásképp a hosszú hétvégére. Dr. Kemenes Gábor atya húsvéti istentiszteletet tartott, ahol 31 fő vett részt. A misén említésre került a feltámadás, a nagypéntek Jézus Krisztus keresztre feszítésének napja, szó esett az utolsó vacsoráról, valamint az Úr csodás cselekedeteiről, Júdás árulásáról és Tamás hitetlenségéről. A misét közös énekkel és közös imával zárta, majd zárásként az atya egyesével megáldott minden fogvatartottat és a személyi állományt is.
Az ünnep kapcsán szervezett programjaink ezzel még nem érnek véget, hiszen reintegrációs tisztjeink javában készülnek a hosszú hétvégére programokkal, játékos feladatokkal, melyről a későbbiekben fogunk beszámolni.