A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Mint már korábbi cikkünkben említettük a hosszú hétvége kapcsán, számos programon vehettek rész a kényszergyógykezeltek.
Úgy gondoljuk nagy élményeket szerezhettek húsvétkor a kényszergyógykezelt fogvatartottjaink, hiszen nagypénteken filmvetítésen vettek részt, valamint a reintegrációs tisztjeink játékos ügyességi feladatokkal készültek részükre. E napon valósult meg a tojáskeresés és az üdítő pong is, mely programokon nagy számban vettek részt.
Ezt követően 2024.március 31-én, mind a női és a férfi pszichiátriai rehabilitációs osztályokon tudtak részt venni szocioterápiás foglalkozásokon. A programon igazi csodákat műveltek, hiszen tojást festettek, itt különféle technikákat is kipróbálhattak, volt, aki színezett, készítettek még ablak díszeket, nyuszikat, csibéket, bárányokat, e közben megemlékeztek az ünnepről és észre sem vették az idő múlását csak azt, hogy igazi színpompába öltöztették az osztályokat a dekorációikkal.