A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító intézet horgász csapata is részt vett a 2024.08.16-án, a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2024. évi Országos Horgászbajnokságán, melyet a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Továbbképzési és Rehabilitációs Központja szervezett meg Délegyházán.
Név szerint Dragonyáné Muzsik Mária bv. tőrm. szakápoló, Hennel Zoltán bv. ftőrm. főápoló és Urbán Sándor bv. ftőrm. körletfelügyelő indult a személyi állományi tagjaink közül.
Elmondásuk szerint a verőfényes napsütés már-már túl jó is volt a verseny napján. A halak viszont játszadoztak horgászainkkal, hiszen kapásuk volt, de partra érésünk nem történt meg, mert leakadtak a horogról. A verseny vége felé viszont taktikát váltottak és a part szélébe kezdték dobálni a csalikat, mert észre vették, hogy ott több hal is lapul így megesett az is, hogy egyszerre két kapásuk is volt és együtt fárasztották a halakat.
A hangulat nagyon jó volt a versenyen és örülhetünk annak is hogy Marcsi külön oklevelet és díjat is kapott, melyhez külön gratulálunk.
A verseny jó hangulatban telt és bár nem értünk el dobogós helyezést, de kollégáink örültek a jól szervezett programnak és annak, hogy találkozhattak más intézetbeli kollégákkal is.
Nem csüggednek és jövőre újult erővel fogják bevetni a csalikat.