A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

A III. Agglomeráció vonatkozásában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Szegedi Fegyház és Börtön, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön együttműködésével valósul meg a program. A társszervek közös célja, hogy a fiataloknak valós példákon keresztül mutassák be, hogyan vezethet a kábítószer használat családi életek széthullásához és szabadságvesztéshez.
A kiskunfélegyházi szakközépiskolásoknak február 19-én lehetősége nyílt arra, hogy a Kalocsai Fegyház és Börtön falai között személyesen találkozhassanak olyan elítéltekkel, akik kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt töltik jogerős ítéletüket.
Az elítéltek személyes történeteiket és tapasztalataikat mesélték el a diákoknak, több soron hangsúlyozva a droghasználat káros hatásait, valamint a fogyasztás mellőzésének fontosságát. A fogvatartottak azt is kiemelték, hogy némelyikük életét az mentette meg, hogy börtönbe kerültek. Mindannyian egyöntetűen kinyilatkoztatták, ha lenne lehetőségük újra kezdeni, messzire elkerülnék a drogokat: a fogyasztásuk okozta eufória és a kereskedelemből származó luxus élet csak átmeneti, „tiszavirág életű”, a drog hosszú távon csak rombol, pusztít és életeket tesz tönkre.
A diákok mindvégig feszült figyelemmel hallgatták az előadásokat, az őket foglalkoztató kérdéseiket is feltehették, amelyek mindegyikére választ kaptak.
A rendezvényen a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei is jelen voltak, akik szakmai konzultációt is biztosítottak a diákoknak.
A fiatalok vastapssal köszönték meg az előadásokat és elmondták, hogy az intézetben töltött néhány óra rendkívül hasznos és informatív volt számukra, hiszen betekintést nyerhettek a börtön „zárt világába”, az előadásoknak köszönhetően sok tanulsággal térnek haza.
Az előadást tartó fogvatartottak elmondták, bíznak abban, hogy személyes példájuk elég elrettentő ahhoz, hogy a fiatalok ne kerüljenek kapcsolatba a kábítószerrel. A rendőrség, valamint a bv. szervezet közreműködésével létrejött előadás végén az alábbi útravalóval látták el a résztvevőket:
„Soha ne nyúljatok a drogokhoz! Lehet, hogy most mosolyt láttok az arcunkon, de a börtön messze nem vidám hely. Semennyi pénz nem ér annyit, hogy hosszú évekre elszakadjatok a családotoktól és a szeretteitektől. Ha azzal, hogy mi elmondtuk nektek a történeteinket, egy embert megmentünk a drogozástól, már megérte.”







