A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

A megelőzés jegyében, március második hetében, a törökbálinti Mobil Tüdőszűrő Szolgálat dolgozói látogattak két napra a Kalocsai Fegyház és Börtönbe, ahol a dolgozókat és az elítélteket is megvizsgálták.
A tüdőszűrésre huszonkilenc dolgozó és kettőszázhetvenegy elítélt jelentkezett. Az évenkénti szűrés azért is fontos, mert a komolyabb betegségeket, akár már a korai stádiumában ki lehet mutatni.
A vizsgálat korábban a tbc-baktérium által okozott tuberkulózis visszaszorításában játszott fontos szerepet, ma már a tüdőt érintő főbb betegségek korai felismerését is szolgálja.
A rosszindulatú tüdődaganat, a tüdőt érintő legsúlyosabb elváltozás, amelynek korai diagnosztizálása és kellő időben megkezdett kezelése életet menthet, ezért is fontos az évenkénti tüdőszűrésen való részvétel.





