A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Tata adott otthont június 20-án a XXI. amatőr Sárkányhajó versenynek, ahol Steinbach József bv. főtörzsőrmester, foglalkoztatási felügyelő és csapata kétszer első helyen, egyszer pedig második helyen ért célba. Józseffel az eddigi sportsikereiről beszélgettünk.
- Miért kezdtél el sárkányhajózni?
Gyerekkoromban, Tolna település vízi sport telepén kajakoztam, a hosszútáv volt az, ami nagyon megtetszett. 2015-ben olvastam egy toborzói hirdetést a Holt Duna sárkányhajó csapatához. Jelentkeztem a hirdetésre, kipróbáltam a sárkányhajózást, ami nagyon megtetszett, így azóta is űzöm ezt a sportot. Heti három alkalommal van edzésünk, komoly edzés terveket hajtunk végre, edzőink vezetésével.
- Milyen eredményeket értél el az évek során?
2015. óta sárkányhajózom versenyszerűen, hatalmas élményt ad minden verseny és a versenyekre történő felkészülés.
Az évek során mind külföldön, mind Magyarországon, számos sikert értünk el, íme néhány siker, a teljesség igénye nélkül: 2024-ben, a Csehországban rendezett, három napos Európa Bajnokságon, három aranyérmet és egy ezüstérmet szerzett a csapat, az Országos Rendvédelmi Kupán első helyezést értünk el. Az Országos Bajnokságon szintén elsők lettünk, illetve ott megszereztük a vándorserleget is. Az Orfűi Sárkányhajó Bajnokságon elsőként értünk célba, a Bajai Sárkányhajó Versenyen pedig második helyezést értünk el. Idén, a Kalocsai Fegyház és Börtön munkatársaival is alkottunk egy Prison Power elnevezésű csapatot, ahol a városi Sárkányhajó Versenyen negyedik helyezést értünk el.
A legizgalmasabb verseny a csehországi Európa Bajnokság volt, amin 25 ország válogatott evezősei vettek részt, én szenior B (50+) kategóriában eveztem. A verseny alatt végig komoly küzdelmek voltak. A versenyen 200 méteren, 1000 méteren, illetve 2000 méteren első helyezést, 500 méteren pedig második helyezést értünk el. Erre az eredményre vagyok a legbüszkébb.
- Mire tanított meg a sport?
A sport nem csak erőt és kitartást ad, hanem fegyelemre és összetartásra tanít. A versenyek adta kihívások során sok jó barátra tettem szert, az ország egész területén.
Minden versenynek megvan a maga ritmusa. A rajtoláskor megszólal a dob szóló üteme, az evező tartó karok megfeszülnek és a karok egy ritmusra eveznek. A siker kulcsa az egységes ritmus, az egymásra figyelés és a közös erőfeszítés.
- Mi a következő célod a versenyzésben?
A következő Európa Bajnokságra készülünk a csapatommal.
Józsefnek szívből gratulálunk az elért eredményeidhez és a további versenyekhez pedig jó egészséget és sok sikert kívánunk!









