A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Intézetlátogatáson vettek részt a Bajai Szakképzési Centrum, Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium rendészeti szakág 14. évfolyamos diákjai a Kalocsai Fegyház és Börtönben.
A tanulók egy pályaorientációs, szakmai tájékoztatás keretein belül betekintést kaptak a büntetés-végrehajtási szakma sajátosságaiba és az intézet életébe. Bemutattuk részükre a mindennapi munkafolyamatokat, a körletek világát, láthatták a fogvatartottak elhelyezési és munkakörülményeit. A látogatás mély benyomást tett a diákokra, akik nagy érdeklődéssel fogadták a részükre nyújtott információkat, és kíváncsian tették fel a börtönélettel kapcsolatos kérdéseiket.
A résztvevők nagyon tanulságosnak és nem mindennapi élménynek tartották az intézeti látogatást.