A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/vajda_stabolcs.jpg)
Négy gyermekkori barát álma vált valóra azzal, hogy a 4×4 túra kategóriában, 97-es rajtszámmal, Kalo-csapat néven részt vettek a 2024-es Budapest-Bamako Rallyn. Kapitány Zoltán bv. főtörzszászlós, biztonsági főfelügyelő is a csapatot erősítette.
A Kalocsai Fegyház és Börtön dolgozója örömmel mesélt az élményeiről. Elmondta, hogy a január 26-i budapesti megnyitó után az afrikai rajt Fez városában volt január 30-án, és a verseny február 16-án ért véget. A rally tizenöt állomást érintett és a versenyzők összesen közel kilencezer kilométert tettek meg. Az idei futam egy extra hosszú, 3 és fél napos maratoni etappal kezdődött. Marokkóban látványos hegyi utakon, az Atlaszt átszelő sziklás ösvényeken és Marokkó két legkomolyabb dűnéjén haladtak keresztül, ahol a csapat nehéz szakaszokkal, sok kihívással találta szembe magát. Mauritániában igazi szaharai autózáson vettek részt, aranyszínű homokdűnéken, puha, homokos utakon és kiszáradt sóstavak medreiben autóztak tovább. Ezután Szenegál leglátványosabb kis falvain, szűk, szamár-kocsis ösvényeken döngetett tovább a mezőny. A száraz szavannákat buja erdők és sűrű dzsungelek váltották fel, a mezőny a guineai magasföldeken haladt át Sierra Leonéba, a futam Freetownban ért véget, ahová a Kalo-csapat is eljutott.
Kapitány Zoltán kiemelte, hogy barátaival már régóta tervezték a rallyn való részvételt, hiszen a kalandvágy hajtotta őket, szerették volna megélni, milyen is az, amikor az ember igazán kilép a hétköznapok világából. Az útvonal nehéz és kihívásokkal teli volt, az éjszakákat többnyire a csillagos égbolt alatt, sátrakban töltötték, hol a véget nem érő homoksivatagban, hol pedig a dűnék védelmében. A verseny során csupán néhány alkalommal volt lehetőségük arra, hogy ágyban hajthassák nyugovóra fejüket.
A kalandvágy mellett a csapat nemes célokkal vágott neki az útnak, a legszegényebb településeket támogatták. Fő céljuk az volt, hogy az anyagi segítség mellett kézzel fogható módon is támogassák a rászorultakat: írószereket osztottak szét a helyi iskolákban. A Kalo-csapat adakozó tevékenységét támogatva - a kalocsai illetőségű KoronaFM100 rádió felhívására - a kalocsai és környékbeli települések lakói több mint ötszáz darab, dioptriás szemüveget gyűjtöttek össze, amit a csapat tagjai átadtak a rászorulóknak.