A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Folyamatos és népszerű a jobb agyféltekés rajzfoglalkozás a Kalocsai Fegyház és Börtönben, amelynek egyik célja, hogy a bal agyfélteke racionalitása ne gátolja a jobb agyfélteke kreativitását. Az elítéltek között is sokan hiszik azt magukról, hogy képtelenek rajzolni, pedig nem így van.

A bal agyfélteke félelmei, logikus gondolkodása gyakran megakadályozza, hogy használjuk kreativitásunkat. Sokan nem is gondolnák, hogy képesek rajzolással kifejezni belső érzelmeiket, vagy csak egyszerűen kedvtelésből papírra vessék azt, ami éppen tetszik.
A szakkört vezető reintegrációs tiszt elmondta, hogy a foglalkozások alatt, a fogvatartottak különböző technikákat tanulnak meg és olyan gyakorlatokat végeznek, melyek segítségével a jobb agyfélteke elkezd intenzívebben működni, a bal agyfélteke ezek hatására elcsendesedik, az egyén pedig megjelenítheti papíron saját stílusát és mindazt, amit szeretne. A szakkör célja a jobb agyféltekés rajzolás technikájának elsajátítása mellett a kreativitás, a probléma megoldó képesség fejlesztése, az önbizalom, önbecsülés erősítése egy másfajta látásmód elsajátítása.
A szakkörön résztvevő fogvatartottak elmondták, hogy a rajzolással sikerélményt szereznek, ezzel fejlődik az önértékelésük és a kreativitásuk is