A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön
Születésnapján köszöntötte Soczó László bv. ezredes, intézetparancsnok a BvOP, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön teljes személyi állománya nevében Mácsai Ferencet.
Mácsai Ferenc 1968. október 1-én szerelt fel a Szegedi Fegyház és Börtön állományába, ahol 1971. május 31-ig teljesített szolgálatot. 1971. június 1-én került a Kalocsai Fegyház és Börtönbe, ahol 1974. május 31-ig nevelőként dolgozott. Az intézetben tanúsított munkájának, hozzáállásának köszönhetően 1974. június 1-én kinevezték osztályvezetőnek, feladatait ebben a munkakörben 1991. november 30-ig látta el. Kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül 1991. december 1-én kinevezték a Kalocsai Fegyház és Börtön parancsnokává, ebből a beosztásból 2006. szeptember 10-én vonult nyugállományba. Akkori vezető társai és beosztottjai szakmailag jól felkészült, emberséges vezetőnek ismerték.
Nyugdíjba vonulását követően Ezredes Úr a szabadidejét első sorban családja körében tölti, illetve szívesen jár vadászni.
A volt parancsnok úrnak születésnapja alkalmából ezúton is gratulálunk, további jó egészséget és sok boldogságot kívánunk neki!