A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Kalocsai Fegyház és Börtön

Tizenöt egykori dolgozó látogatott el december 13-án a Kalocsai Fegyház és Börtönbe. A meghívottakat Soczó László. bv. ezredes, intézetparancsnok köszöntötte, bemutatta a büntetés-végrehajtási szervezetet és a kalocsai intézet múltját és jelenét.
Az előadás után helyben készített ebéddel vendégelték meg a résztvevőket, ami lehetővé tette a kötetlen beszélgetéseket, a közös emlékek felelevenítését.
Ezt követően körbevezették a nyugdíjasokat az intézetben, akik örömmel tértek vissza egykori munkahelyük szolgálati helyeire, ahol a jelenleg még aktív állományi tagokkal is sikerült találkozniuk és beszélgetniük.
A nyugdíjas találkozó sikeres volt, sikerült megalapozni egy új intézeti hagyományt, melyet jövőre is folytatunk, mivel az eddigi rendezvényeken nem tudott minden, volt nyugdíjas kolléga részt venni.