A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Egy rendhagyó nevelési program keretében középiskolás diákok látogattak el október elején a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.
A program célja az volt, hogy a fiatalok első kézből szembesüljenek a szabályszegések és bűncselekmények következményeivel, és így erősödjön bennük a felelősségteljes döntéshozatal fontossága. A látogatás során a diákok betekintést nyerhettek az intézet mindennapjaiba, láthattak zárkákat és közösségi tereket.
A látogatás alkalmával kiemelésre került, hogy nem elrettentésről, hanem prevencióról van szó. A cél, hogy a fiatalok tudatosabbá váljanak, felismerjék a szabályok betartásának fontosságát, és megerősödjön bennük a felelősségérzet saját jövőjükkel kapcsolatban.
Az iskolai nevelőtanárok szerint a látogatás maradandó élményt nyújtott a diákoknak, a büntetés-végrehajtási intézet és az iskola a jövőben is szeretné folytatni az együttműködést, hiszen a bűnmegelőzés egyik legfontosabb eszköze a tudatosítás és a felelősségre nevelés.