A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
A Dél-Alföldi régió öt büntetés-végrehajtási intézetének hét csapata Kecskeméten mérte össze sakktudását. Az első helyen a Szegedi Fegyház és Börtön csapata végzett megelőzve a hazai és a kalocsai börtön csapatát.
A Dél-Alföldi régió öt büntetés-végrehajtási intézetének hét csapata Kecskeméten mérte össze sakktudását. Az első helyen a Szegedi Fegyház és Börtön csapata végzett megelőzve a hazai és a kalocsai börtön csapatát.
A régiós sakkversenyre február 7-én került sor, a hét csapat a Dél-Alföld hat intézetéből érkezett. A kecskeméti csapat nagy erőkkel készült a versenyre, mivel a tavalyi negyedik helyezésen szeretett volna javítani. A nap a sakk-csaták mellett jó hangulatban telt el.
A legnagyobb öröm a kiváló teljesítményüknek köszönhetően a Szegedi Fegyház és Börtön versenyzőinek jutott, akik a képzeletbeli dobogó legfelső lépcsőjére léphettek, a hazai és a kalocsai csapatot megelőzve.
A részletes eredmény:
1.) Szegedi Fegyház és Börtön,
2.) Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet,
3.) Kalocsai Fegyház és Börtön,
4.) Állampusztai Országos Bv. Intézet,
5.) Békés Vármegyei Bv. Intézet,
6.) Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.,
7.) Szolnok Megyei Bv. Intézet
A Kecskeméti II. helyezett csapat tagjai:
1.) Pomozi Zsolt bv. szds.,
2.) Talmácsi Attila bv. őrgy.,
3.) Trepák Tamás bv. tzls.,
4.) Vajda Péter bv. őrm.
A szervezésben és a verseny lebonyolításában Dobos Sándor kollégánk jeleskedett.
Minden részt vevő csapatnak gratulálunk, a szegedieknek pedig sok sikert kívánunk az országos bajnokságon.