A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet
Magyar Börtönügyi Társaság Humán szekciójának ez évi első szekció ülése 2022. június 2-án, két év után először személyes jelenléttel rendezték meg Kecskeméten. A találkozón a szekció 31 tagja vett részt.
Az előadások az börtönlelkészi szolgálat múltja, jelene és jövője köré csoportosultak Ennek apropóját az adta, hogy a társaság humán szekciója az elmúlt 10 évben nem vette napirendre a hit kérdéskörét.. Az első előadó Szénási Jonathan Sándor református lelkész úr volt. Az előadásban a közel negyedévszázados börtönlelkészi szolgálat tapasztalatairól hallhatunk, illetve szóba kerültek azok a tézisek csoportokba szedve, amik segítenek a hiten keresztül a helyes útra terelni a megtévedt embert. A jelenlevők egy rendkívül érdekes és figyelemfelhívó előadást hallhattak lelkész úr tolmácsolásában. Második előadó Stift Zoltán Angelico volt a katolikus egyház képviseletében. Előadásának címe Katolikus börtönpasztoráció a börtönlelkészi szolgálat keretében. Az előadót hallgatva bennünk jelenlevőkben az fogalmazódhatott meg, hogy a Katolikus Egyház pasztorációjának célja a "lelkek üdvössége". Ez a fontos, ez a feladatok rendező elve, minden tevékenység e célnak rendelődik alá. Ritter Nándor kecskeméti lelkészünk előadásában egy még a Covid időszakot megelőző társadalmi visszailleszkedést segítő programról hallhattunk érdekes dolgokat. A református közösség által működtetett Emmaus –ház tapasztalataiba kaptunk betekintést.
A délutánt Szerdi Szilárd pünkösdi egyház lelkészének rendkívül élvezetes előadása zárta. Az előadás témája a fiatalkorúakkal való foglalkozás, a hit szerepe a fiatalok életükben volt. Lelkész úr előadásában hosszasan időzött a gyermekkor első éveinek személyiség formáló erejénél, ezen időszak fontosságánál.
A szekcióülés végén a hallgatóság lehetőséget kapott az intézet fiatalkorú részlegének megtekintésére.