A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A hivatásos dolgozók munkáját népszerűsítő előadásokkal és a műveleti csoport bemutatójával járt április 17-én a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási intézet toborzócsoportja a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum középiskolában.
A bemutatón közel kétszáz középiskolás tanuló vett részt, akik főleg rendészeti szakosok. A résztvevőket Kárdási József bv. alezredes intézetparancsnok köszöntötte, Erkiné dr. Szécsényi Edit a toborzócsoport vezetője pedig bemutatta az életpálya modellt, és az előmeneteli lehetőségeket. A toborzáson a fiatalok kipróbálhatták a mozgáskorlátozó- és kényszerítő eszközök használatát, ujjlenyomatot készíthettek magukról, megismerkedhettek a tiltott tárgyakkal. A legnépszerűbb a műveleti csoport bemutatója volt ahol kipróbálhatták a pajzs használatát, a testpáncélt pedig magukra is ölthették.