A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A közelmúltban két rendészeti képzést végző középiskola tanulói vettek részt pályaorientációs célú intézetlátogatáson a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektumában.
A Székesfehérvári SZC Bicskei Vajda János Technikum rendészeti ágazatán tanuló diákok szeptember 6-án, a Székesfehérvári Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium azonos képzésben résztvevő hallgatói pedig szeptember 13-án látogattak el Baracskára.
A látogatások célja az volt, hogy betekintést nyújtsanak a rendészeti szakon tanulók számára a büntetés-végrehajtás mindennapjaiba, továbbá a diákok figyelmének felkeltése annak érdekében, hogy minél többen válasszák a szakképesítés megszerzését követően a büntetés-végrehajtási hivatást.
A program első részében a tanulók megismerkedhettek a büntetés-végrehajtási életpálya sajátosságaival és az itt zajló tevékenység legfontosabb szakmai elemeivel, majd a fogvatartotti körletet tekinthették meg. Ezt követően a szolgálati kutyákkal végrehajtott gyakorlati feladatok nagy sikert arattak a diákok körében, csakúgy, mint a műveleti csoport tagjainak önvédelmi bemutatója és a bv. szervezetnél rendszeresített kényszerítő eszközök, szolgálati lőfegyverek bemutatása is.
A résztvevők közül mindenki találhatott maga számára érdekes tevékenységet, melynek köszönhetően aktív közreműködéssel zajlottak a programok.
Köszönet illeti az iskolákat a kiváló együttműködésért, reményeink szerint a program hozzájárul a munkaerő-utánpótlásunk biztosításához.