A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
2023. szeptember 16-án Tordason a Polgárőr Nap programjait tehette színessé a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti csoportos tagjai és kutyavezető kollégái szolgálati kutyáikkal.
Meghívást kapott intézetünk a tordasi polgárőrség elnökétől, hogy az ő napjukon szeretnék, hogy a sok színes program között mi is részt vegyünk. Nagy örömünkre szolgált, hogy lehetőséget kaptunk, hiszen a rendezvényen részt vettek az intézet környékén elhelyezkedő települések lakói, így a közvetlen környezetünknek tudtunk egy kis betekintést nyújtani.
A műveletis és kutyavezető kollégák a tőlük már megszokott színvonalas bemutatókat tartottak az érdeklődők számára. A szituációs bemutatókat követően nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal rohamozták meg a fogvatartottakat szállító gépjárművet a rendezvényre látogatók, illetve a bátrabbak kezén a bilincs is kattant.
A kutyavezetőink lehetőséget adtak a csibészbunda felpróbálására, illetve a szolgálati kutyák megcsodálására is.
Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy mi is részt vehettünk egy nagyon jó szervezésű családias napon.