A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A 2023. szeptember 29-én megrendezett II. Alba Regia Állásbörzén a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is képviseltette magát. Több százan érdeklődtek a büntetés-végrehajtás, mint hivatás után.
A jelentkezők között voltak, akik felkészülten és céltudatosan érkeztek a börzére és a helyszínen átadták kollégáink részére az önéletrajzukat, voltak akik még otthon a családdal történő átbeszélést követően küldték meg részünkre.
A beérkezett önéletrajzok alapján október 5-én a megszokottnál nagyobb állásinterjúra került sor intézetünkben.
Az álláskeresőket a baracskai objektumunk rendezvénytermében fogadtunk, ahol Szabó András bv. alezredes, parancsnok-helyettes köszöntötte a megjelenteket, ezt követően pedig Kovács Erika bv. százados, kiemelt főelőadó tartott egy általános tájékoztatót az érdeklődők számára.
A teljeskörű tájékoztatást követően Szabó András bv. alezredes és Pap Nándor bv. alezredes, biztonsági osztályvezető lehetőséget nyújtott az interjúra érkezők számára, hogy az objektumunkban intézetlátogatáson vegyenek részt, ezzel is lehetőséget biztosítva, hogy nagyobb betekintést nyerjenek a hivatásunkba. A jelentkezők megtekinthették az épületeket, motozóhelyiséget, üres lakóhelyiséget és zárkát is.
Az érdeklődők által feltett kérdésekre a vezetők teljeskörű tájékoztatást adtak részükre, ezzel is segítve őket döntésük meghozatalában.
Reméljük, hogy hamarosan köszönthetjük őket kollégáink között!