A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet már korábban is kapott lehetőséget, hogy Székesfehérváron az Alba Plázában népszerűsítse magát, ezért 2023. november 17-én ismételten bevetettük magunkat a bevásárlóközpontba az Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. kolléganőjével együtt.
Az érdeklődők számára igyekeztünk minél több információt nyújtani a hivatásunkról, az aktuálisan betölthető beosztásokról, a felvételi eljárás menetéről.
Az érdeklődők között voltak, akik munkahelyváltás előtt állnak, voltak, akik még csak érettségire készülnek, de már érdeklődtek, hogy érettségi után milyen lehetőségeik vannak nálunk Természetesen voltak olyanok is, akiket csak a kíváncsiság húzott a standunkhoz.
December 7-én és 8-án megtalálhatóak leszünk újra ugyanitt. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!