A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma mellett működő, a fogvatartottak foglalkoztatását biztosító Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. korszerű sütőüzemében február 8-án nyolcfogvatartott vizsgázott digitális rendszeren keresztül és egyben tette meg az első lépést a pék szakma megszerzésének irányába.
A képző intézmény a Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola volt, a fogvatartottak 1,5 éves képzés keretében sajátították el az elméleti és gyakorlati ismereteket a sütőüzemben.
Az idei évben a korábbi vizsgáktól eltérő módon szerezhetik meg a fogvatartottak a szakképesítést. A vizsga két részből áll, melynek első része digitálisan, számítógépen valósult meg. A laptopokat a képzőintézmény biztosította. A vizsga elején a fogvatartottak egyenként kerültek behívásra a tanterembe, ahol adategyeztetést követően a gépek előtt kellett helyet foglalniuk. A gépnek a kijelzőjén egy QR kód, valamint betűket és számokat tartalmazó kód volt látható, melyet be kellett diktálnia a vizsgázóknak és az a kód lett hozzárendelve a fogvatartottak nevéhez. A vizsga pontosan 13 órakor kezdődött el, melynek időtartama 60 perc volt. A kérdések között szerepeltek eldöntendő kérdések, voltak olyan kérdések is, amelyeknél több helyes válasz is adható volt. A feladatok között természetesen szakmai számítás is szerepelt. Az eredményekről a gyakorlati vizsga napján kapnak tájékoztatást a fogvatartottak.