A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet baracskai objektuma mellett működő, a fogvatartottak foglalkoztatását biztosító Annamajori Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. korszerű sütőüzemében 2024. február 8-án és február 21-én 8 vizsgázó fogvatartott sikeresen teljesítette a pék szakképzés elméleti és gyakorlati vizsgakövetelményeit, melyet követően átvehették szakképesítésüket igazoló bizonyítványukat.
A képző intézmény a Tolna Megyei SZC Magyar László Szakképző Iskola volt, a fogvatartottak 1,5 éves képzés keretében sajátították el az ismereteket a baracskai helyszínen.
A gyakorlati vizsgát a négyfős élelmiszeripari szakemberekből álló bizottság elnöke nyitotta meg, melyet követően a fogvatartottak egy tételt húztak a péktermék előállítás témaköreiből.
A tételekben meghatározásra került, hogy a vizsgázó végezze el a szakmai számítást, a bemérést, majd a dagasztást, a kelesztést és a sütést. A vizsgafeladatok között szerepelt például tejes kifli, zsemle, kenyér, rozskenyér, pozsonyi kifli, leveles tésztából készült pékáru elkészítése. A vizsgázók a feladatokat 4 óra alatt hajtották végre, melyet követően beszámoltak a bizottság tagjai előtt bemutatták az általuk elkészített termékeket. A termékeket a fogvatartottaknak jellemezniük kellett súlyuk, küllemük és ízük alapján. Ezt követően a vizsgabizottság tagjai értékelték a fogvatartottak teljesítményét. A vizsgázó fogvatartottak mindegyike az Annamajori Kft. sütőüzemében dolgozik, így gyakorlottal a hátuk mögött mutatták meg tudásukat.
A fogvatartottak az itt szerzett gyakorlati tapasztalatukkal és a megszerzett OKJ-s pék szakmunkás bizonyítványukkal nagyobb eséllyel tudnak szabadulásukat követően munkát vállalni és visszailleszkedni a társadalomba.