A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet május utolsó előtti napjára nyílt napot szervezett a baracskai objektumban, mely során vendégeinket változatos programokkal vártuk.
A rendezvényre érkezők a főkapun történő bejelentkezést követően rabszállító járművön érkeztek a rendezvényterem elé, ahol a köszöntés után Intézetünk parancsnoka, Szeidl Tamás bv. ezredes Úr nyitotta meg a rendezvényt. A személyügyi szakterület bemutatóját követően vendégeink a műveleti csoport közreműködésével interaktív program keretein belül megismerhették a rendszeresített mozgáskorlátozó eszközöket és a rabszállító furgont. A bemutatók sorát a kutyavezetők prezentációja zárta, mely során négylábú kollégaink mutathatták meg képességeiket.
A bemutatókat követően vendégeinknek lehetősége adódott belépni a körlet területére. A csoportot ezúttal Magyar Balázs bv. főhadnagy, a fogvatartási szakterület alosztályvezetője vezette. A fogházkörleten vendégeink megtekinthették az Intézet kápolnáját, ahol Szénási Jonathan Sándor intézeti lelkipásztor mesélt a börtönlelkészi hivatás fontosságáról. Ezt követően a csoport a könnyűszerkezetes épület felé vette az irányt, ahol látogatóink megtekinthették a speciális részleg egyik lakóhelyiségét.
A rendezvény zárásaként a rendezvényterembe történő visszaérkezést követően Intézetünk egészségügyi, valamint nyilvántartási szakterületeinek munkatársai tartottak előadást. A programok végeztével kollégaink különböző ajándékokkal kedveskedtek a megjelenteknek.