A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
Idén Keresztelő Szent János születésének évfordulója alkalmából tartott ünnepi szentmisén Intézetünk katolikus lelkipásztora, Tornyai Gábor mint jubiláns ezüstmisés pap vett részt.
Keresztelő Szent János születésének évfordulója június 24-re datálható, mely nap minden évben különleges alkalom az egyház életében. A hagyományokhoz híven Spányi Antal főpásztor ünnepi szentmisét tartott a székesfehérvári Szent István-székesegyházban, mely keretein belül a hívek közösen ünnepelték a szentek életét és az egyház szolgálatát.
Az idei ünnepi szentmisén jelen voltak az egyházmegye jubiláns papjai is, többek között intézetünk katolikus lelkipásztora, Tornyai Gábor, aki pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelhette. Az ezüstmisés Tornyai Atya 2010 óta lát el a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben lelkipásztori szolgálatot. Elsősorban a székesfehérvári objektumban tevékenykedik, azonban rendhagyó munkássága kiterjed az Intézet egészére. Börtönlelkészi tevékenységén kívül ellát többek között kórházi, és más rendvédelmi szerveknél is lelkipásztori szolgálatot. Hivatását immáron negyed évszázada a lehető legmagasabb színvonalon végzi.
Szívből gratulálunk.