Büntetés-végrehajtás

100 évvel azután, hogy Boldog Özséb esztergomi kanonok szerzetesrenddé szervezte a Pilisben magányosan élő, un. anakoréta remetéket, I. Lajos király (1342-1382) huszonhat évesen megalapította a nosztrai kolostort. Később Lajos – több kisebb-nagyobb háborúskodást követően - 1351 és 1352 között két hadjáratot vezetett a litvánok ellen. Ebben a történelmi helyzetben került sor arra, hogy a király – kezdődő betegsége miatt – testét, – de még inkább zaklatott lelkiállapotát – orvoslandó a korábban kolostoralapítással támogatott pálos rend felé fordult. A visegrádi királyi rezidencia közelében fekvő börzsönyi vadászterületen egy közeli romos vár faragott köveiből kolostort és templomot építtetett az akkor már fehér habitust viselő remeték számára, amit a Szűzanya iránti föltétlen hódolata jeléül, a Magyarok Nagyasszonya  tiszteletére szenteltetett föl. Így nyerte el a kolostor – majd ennek következtében a mellette kialakult falu – a Maria Nostra, a Mi Máriánk nevet.

Az alapítás azonban nem csak az építtetést jelentette, de a kolostor és templom folyamatos fenntartását is. A király igen pazarul kívánta megajándékozni a nosztrai kolostort, ám ezt Miklós testvér – az első perjel – az evangéliumra hivatkozván elhárította: ” a gazdagnak nehéz bejutnia a Mennyek országába.” A nosztrai konvent kivált híres volt szigorúságáról és elmélyült imaéletéről. A napi zsolozsmázáson, a napi kétszeri szentmisén  túl a szerzetes atyák 1355-től kötelesek voltak minden nap misézés előtt elmondani a hét bűnbánati és a tizenöt graduális zsoltárt. Halálozási évfordulókon pedig minden klerikusnak egyszer végig kellett mondani az összes zsoltárt, a laikus testvéreknek pedig százötven Miatyánkot és Üdvözlégy Máriát.

Pénteken és szombaton nem csak húst nem vehettek magukhoz, de tojást sem, „mert a tojás éretlen hús” – tartották. Kenyéren és vízen kellett böjtölniük Szűz Mária öt ünnepének, továbbá Nagypéntek, Pünkösd, Úrnapja, Karácsony, Mindenszentek és Szent Mihály ünnepének vigíliáján. Nagyböjti időben ehhez még az ostorozások is járultak, s rendszeresen barlangokba vonultak vissza napokra – étlen-szomjan -,  az éjszakákat virrasztva vigyázva.

Kapisztráni János ferences szerzetes – aki 1456-ban keresztes sereget szervezni érkezett pápai meghatalmazással a Magyar Királyságba a nándorfehérvári török ostromot elhárítandó -,  Nosztrára látogatván  nem túlzott, amikor azt írta: „Ha valaki szenteket akar látni, menjen Nosztrára!” Miután a török 1541 augusztusában elfoglalta Budát, a nosztrai kolostor első fénykorának hanyatlása is megkezdődött.

A nosztrai kolostor második fénykora 1711-ben kezdődött. Széchényi György esztergomi érsek (1685-95) végrendeletében 17.000  rénes forintot hagyományozott „az egykor szépségéről, gazdagságáról és mélységes hitéletéről híres” kolostor és templom újjáépítésére. 1729. augusztus 14-én kora reggel hatalmas tömeg jelenlétében Berényi Zsigmond címzetes püspök – későbbiekben pécsi püspök – szentelte fel a templomot a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. A templom fölszentelésére Czestochowából  Márianosztrára küldték a  híres kegykép, az un. Fekete Madonna  Cyprian Laszkiewicz pálos atya által elkészített művészi másolatát. Elküldés előtt azonban hozzáérintették az eredeti kegyképhez, hogy annak kegyeleti ereje eljusson Márianosztrára. Ez a szándék – a hagyomány alapján – sikerült is, mert már 1739-ből van hír arról, hogy egy nagy beteg pálos atya  a kegykép előtt tett oltárszolgálata alatt  meggyógyult. (A hálatáblák tanúsága szerint nem egyedi esetről volt szó.) A templom átépítésével párhuzamosan kezdődött meg a kolostor újraépítése. Legelőször a könyvtár készült el, hiszen közel ezer kötet számára – tekintélyes mennyiség az adott korban –  kellett megfelelő helyet biztosítani.  A számos adakozásnak köszönhetően 1735-re maga a kolostor is fölépült, de az építkezés csak 1772-re fejeződött be  KIRCHOFFER András tervei szerint.

1786. február 7-dikén II. József magyar király álságos okokra hivatkozva  – számos más szerzetesrenddel egyetemben – a pálos rend működését  is derékba törte. Március 20-dikán Márianosztrán is megjelentek a császári biztosok és bezárva a kolostor és a templom kapuit, felolvasták az eltörlésről hozott pátenst. Eztán elvették a templom, a kolostor, a sekrestye, a gazdasági épületek és a pince kulcsait és magukkal vitték. A márianosztrai kolostor és templom minden ingó és ingatlan vagyona az un. vallásalaphoz került. A szerzetesek csekély fizetést kaptak, s kegyesen megengedték nekik, hogy – klauzúra és kar nélkül -még öt hónapig a kolostorban maradhatnak, aztán pedig indulhatott mindenki arra, amerre akart! A  rendelet szerint a szerzetesek „..ha alkalmazhatóak, alkalmaztassanak az iskoláknál, vagy a lelkipásztorkodásban, ha pedig nem, akkor nyugdíjaztassanak.”

A gyönyörű kolostor, ami újjáépülése után a Magyar Királyság 3. legnagyobb kolostora volt, évtizedekig üresen tátongott. A napoleoni háborúk idején, a dicstelen 1809-es győri ütközet után rövid ideig kórházként használták az épületet, majd 1858-ban a magyar katolikus egyház eladta a kolostort a magyar államnak. Ettől kezdve a Vincés nővérek gondozásában női börtön működött az imákkal átitatott történelmi falak között. A Rákosi nevével fémjelzett kommunista diktatúra 1948-ban  a nővéreket is földönfutóvá tette, s ezzel az állam vette át a börtön kezelését, de férfi börtön lett belőle.

A XIX. század közepétől tehát a templom és kolostor élete különvált. 1989. augusztus 1-től a pálos rend visszakapta a  templomot, a kolostorban azóta is börtön üzemel.

Forrás: marianosztrakegyhely.hu