A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar büntetés-végrehajtási szak hallgatói – immár hagyományosan – 2026. május 11–15. között szakmai héten vettek részt. A foglalkozások célja a hallgatók ismereteinek elmélyítése, a büntetés-végrehajtási szervezettel együttműködő szervek megismerése, valamint a gyakorlati kompetenciák fejlesztése volt.
A programokat az I. és II. évfolyamos hallgatók számára szervezték meg, és magukban foglaltak intézménylátogatást, szakmai konferenciát, csapatszolgálati képzést, valamint közösségépítő programokat.
A hét egyik szakmailag legjelentősebb rendezvénye volt a Delta program büntetés-végrehajtásra gyakorolt hatásait elemző konferencia. Az előadás és az azt követő szakmai vita lehetőséget adott a hallgatóknak, hogy megismerjék a magyar rendőrség által indított, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzésére- és felderítésére fókuszáló komplex, országos szintű stratégiai műveletet, a Rendészettudományi Kar bűnmegelőzési jellegű pontjait, valamint az ehhez kapcsolódó büntetés-végrehajtási felderítési, reintegrációs- és rehabilitációs programok gyakorlati megvalósulásának tapasztalatait, eredményeit és kihívásait.





