A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar büntetés-végrehajtási szak hallgatói – immár hagyományosan – 2026. május 11–15. között szakmai héten vettek részt. A foglalkozások célja a hallgatók ismereteinek elmélyítése, a büntetés-végrehajtási szervezettel együttműködő szervek megismerése, valamint a gyakorlati kompetenciák fejlesztése volt.
Hallgatóink az év végén is lelkesen készültek hivatásukra: kimagasló eredménnyel szerepeltek a 2025. évi Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Judo Bajnokságon, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat „United for Integrity – International Anti-Corruption and Integrity Challenge” elnevezésű nemzetközi vetélkedőjén.
2025. szeptember 11-én ünnepélyes keretek között nyitotta meg Dr. Szegedi László, az oktatási rektorhelyettes a „Szemelvények a rendészeti oktatás történetéből” című kiállítást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. A rendezvénynek a Ludovika Főépületének patinás Szent László Kápolnája adott otthont, ahol az érdeklődők átfogó történeti képet kaphattak a hazai rendvédelmi szervek – különösen a büntetés-végrehajtás – fejlődéséről.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán évek óta hagyomány, hogy az elméleti órákat hátra hagyva, a szemeszterek nyitó és záró hetében a rendészeti hallgatók saját szakirányuk mindennapi operatív feladataiban próbálhatják ki a félév során megszerzett tudást. A gyakorlati hetek arra is lehetőséget adnak, hogy jövőbeni munkájukhoz új ismeretekekel és nézőpontokkal gazdagodjanak. Az idei, szemeszterzáró szakmai hétre 2025. május 12-16. között került sor.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem számos hallgatója, közöttük a büntetés-végrehajtási tanszék tavaly végzett tisztjei is képviseltették magukat a nagy múltra visszatekintő, két évente megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK).
Elérkeztünk a 2024/2025. tanév I. félév szorgalmi időszakának végéhez, melyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Bv. Tanszék hallgatói is gyakorlati héttel zárnak.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszéke ismét részt vett a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat egyik jeles eseményén, a "Rendészettudomány időszerű kérdései” konferencián, ami november 20-án került lebonyolításra.
Az elmúlt héten a radikalizáció témakörében tartott előadást hallgatóink részére Kiss Gábor r. alezredes Úr, a téma elismert szakértője.
„„Óperencián innen és túl” juthat eszünkbe az ikonikus mondat, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási szak első éves nappali tagozatos hallgatói sikerrel lépték át az egyetemi képzés első jelentős mérföldkövét, az alapfelkészítést.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar 2024/2025-ös tanévének nyitó eseményeként 2024. szeptember 26-30. között került megrendezésre az őszi félév első szakmai hete.
Oldalak
- 1
- 2
- 3
- 4
- következő ›
- utolsó »














