A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék
Az elmúlt héten a radikalizáció témakörében tartott előadást hallgatóink részére Kiss Gábor r. alezredes Úr, a téma elismert szakértője.
Az előadó a témát átfogóan közelítette meg, kitért a jelenség kialakulására, a kiváltó okokra, a radikalizációra fogékony személyek, illetve a befogadó- és támogató közeg jellemzőire, az eszkalációs spirál folyamatára, a kezelés módozataira. Nagy hangsúlyt fektetett a büntetés-végrehajtásnál történő esetleges megjelenési formák áttekintésére, a megszokottól eltérő kultúrák magyarázatára, az egyes szimbólumok, a sokszor apró jelek értelmezésére, felismerésére. Összességében elmondható, hogy mind a nappali, mind a levelező munkarendű hallgatóink későbbi tiszti beosztásuk során hatékonyan alkalmazható ismeretanyaggal gazdagodtak, támogatást kaptak a jövőben prognosztizálható kihívások kezeléséhez.