A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék
A Rendészettudományi Kar hallgatóinak oklevélátadójával megkezdődött a diplomaosztók sora a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Idén június 28-án 3 nappali tagozatos, illetve 7 levelező tagozatos bv.-s hallgató vehette át az áldozatos munkával megszerzett diplomáját. Közülük egyik fiatal tiszthelyettesünk külön elismerésben is részesült.
Az ünnepségen a beszédeket az oklevélátadó, majd a hagyományos vállapcsere követte, közben a Pénzügyőr Zenekar előadása emelte a felfokozott hangulatot.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar rendészeti igazgatási alapképzési szak büntetés-végrehajtási szakirányának nappali és levelező tagozatán végzett hallgatói június 13-án tettek eredményes záróvizsgát. Köztük volt Horváth Mirtill Katalin bv. tiszthelyettes, aki a diplomája mellé, eredményeinek jutalmául Elismerő oklevelet is átvehetett.
Horváth Mirtill Katalin bv. törzsőrmester 2018-ban szerelt fel a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet hivatásos állományába, őrmesteri rendfokozattal. Tanulmányait 2020-ban kezdte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán. Megszerzett tudását idén júliustól a Szegedi Fegyház és Börtönben kamatoztathatja hadnagyi rendfokozatban.
A most végzett hallgatók szombaton, július 1-jén teszik le ünnepélyes tiszti esküjüket a Ludovika Campus Főépülete előtt.
Mindannyiuknak szívből gratulál a büntetés-végrehajtási szervezet!