A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék
Július 1-jén ünnepélyes keretek között tette le esküjét 191 nappali és 123 levelező tagozaton végzett Rendészettudományi Karos hallgató. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem most végzett diákjai közül tizenegy büntetés-végrehajtási tisztet köszönthetünk kötelékünkben.
Az NKE Rendészettudományi Kara idén első alkalommal a Ludovika Campus Főterén tartotta tisztavatási ünnepségét, mely alkalomra a felsorakozott végzős évfolyam díszegységgé alakult. A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a rendvédelmi tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt. Az ünnepség legfelemelőbb pillanata, amikor a több száz hallgató egyszerre skandálja az eskü alábbi szövegét:
„Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom, szolgálati kötelezettségemet, ha kell, életem kockáztatásával is teljesítem; elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimről legjobb tudásom szerint gondoskodom; hivatásomat a magyar nemzet javára gyakorolom.”
Gratulálunk a végzős diákoknak és büszkén kívánunk munkatársainknak szakmai sikerekben bővelkedő éveket a büntetés-végrehajtási szervezet szolgálatában!