A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszéke számára a január évek óta a toborzás jegyében telik. A leendő hallgatók tájékoztatása ezúttal a megújulás szellemében zajlott, hiszen a hagyomány régi, a tartalom új, ugyanis nagy változásnak lehetnek tanúi és egyben aktív szereplői mindazok, akik a 2024/2025-s tanévre felvételt nyernek, az immár Büntetés-végrehajtási Szakként debütáló képzésre.
A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel a tanszék két alkalommal rendezett felvételi tájékoztatóval egybekötött nyílt napot, mintegy 120 érdeklődő részvételével.
Dr. Bogotyán Róbert bv. ezredes, tanszékvezető és Sztodola Tibor bv. alezredes, a tanszék mesteroktatója tájékoztatta a jelenlévőket az egyetemi szintű büntetés-végrehajtási képzés részleteiről, illetve a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról.
A nyílt napok információs gazdagságát és sokszínűségét az interaktivitás, az egyetemi környezet bemutatása, valamint három első évfolyamos hallgató élményszerű, tapasztalati beszámolója tette teljessé.
A felvételi tájékoztatón nagy hangsúlyt kapott az idei év felvételi eljárását érintő fontos változás, miszerint a jelentkezés leadására, ezúttal csupán 15 nap áll rendelkezésre; 2024. február 01. - február 15. között. Kiemelt információként hangzott el az is, hogy az érvényes felvételi eljáráshoz szükséges az országos parancsnoki és intézetparancsnoki támogatói nyilatkozatok beszerzése és benyújtása.
A jelentkezőknek sikeres felvételizést kívánunk!