A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/kardasi_jozsef_0.jpg)
140 évvel ezelőtt született Ady Endre, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. Ebből az apropóból a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási intézet alegységeiben vetélkedőket és versmondó versenyeket szerveztek.
A Pannon Oktatási Központ és Gimnázium tanárai és intézetünk méltóképpen emlékezett meg a költőóriás munkásságáról. A szervezők előzetesen felhívták a fogvatartottak figyelmét arra, hogy a vetélkedővel egyszerre lesz Ady szavalóverseny is, így volt idejük eldönteni, hogy szeretnének-e részt venni a megmérettetésen és fel tudtak készülni az általuk kiválasztott versekből. Feszült figyelem és csend övezte a versmondókat, amikor kiálltak a zsűri és a társaik elé. Szép előadásokat hallhatott a közönség, nehéz dolguk volt a zsűri tagjainak a végső sorrend megállapításánál.
A vetélkedő menete a következő volt: a négyfős csapatoknak csapatnevet és csapatvezetőt kellett választaniuk, majd harminc változó nehézségű Ady életútjával, költészetével kapcsolatos kérdés közül választottak, a kérdésekre fél percük volt válaszolni, helyes megoldás esetén értékes pontokat zsebelhettek be. Születtek ügyes megoldások, látszott, hogy a fogvatartottak közül többen készültek, olvastak a témában. Miután kialakult a végső sorrend, a gratulációk mellett egy szelet csokit kapott minden résztvevő.