A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Június 20-án az Intercisa Múzeum is megrendezte a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatot, amely ezúttal is számos érdeklődőt vonzott Dunaújvárosba. Az est folyamán a látogatók a kulturális programok mellett a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársaival is találkozhattak.
Az intézet rabszállító járművel érkezett a helyszínre, amely rövid idő alatt az érdeklődés középpontjába került. A látogatók közelről megtekinthették a járművet, fel is szállhattak rá, valamint kézbe vehették és kipróbálhatták a büntetés-végrehajtásban alkalmazott egyes biztonsági eszközöket is. A lehetőség elsősorban a fiatalok körében aratott nagy sikert, de mindenki kíváncsian ismerkedett a büntetés-végrehajtási szervezet munkájához kapcsolódó eszközökkel.
Az este során számos érdeklődő kereste fel a büntetés-végrehajtási intézet munkatársait, akik még toborzási jelleggel is készséggel válaszoltak a felmerülő kérdésekre. A kötetlen beszélgetések jó alkalmat teremtettek arra, hogy a látogatók közelebbről megismerjék a büntetés-végrehajtási szervezet tevékenységét és mindennapi feladatait.
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és az Intercisa Múzeum között hosszú ideje jó kapcsolat és eredményes együttműködés áll fenn. Ennek köszönhetően az intézet örömmel tett eleget a múzeum felkérésének, és járult hozzá jelenlétével a rendezvény sikeréhez.













