A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
![](https://bv.gov.hu/sites/default/files/kardasi_jozsef_0.jpg)
A „Börtön a városért” jóvátételi program keretein belül a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet sándorházi alegységének fogvatartottjai 2017. március 24-én tették rendbe a Duna-parti-, illetve a Római Városrészi Tagóvoda udvarát.
Fogvatartotti kezek munkáját dicséri az a látvány, ami fogadja az embereket, ha elsétálnak a dunaújvárosi Római városrész két óvodája mellett. A sándorházi alegységből négy fogvatartott ragadott ásót, lapátot, és szebbé, rendezettebbé varázsolta az udvarokat.
A „Börtön a városért” programmal már a tavalyi évben is segítő kezet nyújtott intézetünk a városnak és intézményeinek. Ezúttal a gyerekek nagy kedvencei, a homokozók szépültek meg. Mostantól rendezetten várják az apróságokat, hogy önfeledten játszhassanak. Az ősszel felhalmozott lehullott falevelek is zsákokba kerültek az elítéltek jóvoltából.