A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Mindenszentek ünnepén november 1-jén minden üdvözült lélekre emlékezünk, akik Isten országába jutottak. Másnap, november 2-án, halottak napján azok előtt tisztelgünk, aki már eltávoztak közülünk. Ezen ünnepek alkalmából a templomokban miséket tartanak, az emberek temetőbe látogatnak, gyertyát gyújtanak és virágot visznek elhunyt hozzátartozóik sírjára.
A börtön falain belül Pál Tamás református lelkész lehetőséget biztosított arra, hogy az intézet imatermében közös imádkozással, valamint gyertyagyújtással a fogvatartottak megemlékezzenek elhunyt szeretteikről.
A megemlékezést követően a feltámadás reménységéről, azaz a megdicsőült élet kezdetéről beszélgettek. A feltámadás reménységében élve hisszük, hogy szeretteink nem tűntek el végleg, csak megelőztek minket az örök hazába.
A fogvatartottak hálásak voltak a gyertyagyújtás lehetőségért, megkönnyebbülést jelentett számukra az, hogy ha nem is személyesen a síroknál, de gondolatban közel kerülhettek azokhoz, akik életükben fontosak voltak a számukra. Többen beszámoltak róla, hogy a közelmúltban veszettek el közeli hozzátartozót, s hogy a feltámadás reménységére emlékezve csökkent bennük a veszteség súlya és új reménységet kaptak saját jövőjükre nézve is.






