A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

A duális képzés következő szakmai programjaként a résztvevő diákok Kecskemétre látogattak el. Az intézet főként letartóztatottakat, jogerős ítéletüket töltő fogház börtön és fegyház fokozatú férfi, női elítélteket, a fogvatartásuk alatt a gyermekükkel együttes elhelyezésben részesülő anyákat, valamint fiatalkorú női és férfi elítélteket és letartóztatottakat tart fogva.
A látogatókat az intézet parancsnoka fogadta. Az objektumok bejárását megelőzően a vendégeket részletesen tájékoztatta az intézet történetéről, ismertette annak felépítését, illetve betekintést nyújtott a személyi állomány mindennapi tevékenységébe.
Az intézet dolgozói bemutatták saját szakterületükön a fogvatartottak számára elérhető reintegrációs programokat, az oktatási és munkalehetőségeket, valamint a pszichológiai és szociális támogatás különböző formáit. A látogatás alapvető szakmai elemei mellett külön hangsúlyt kapott az anya–gyermek körlet működésének bemutatása, az édesanyák és kisgyermekeik közös elhelyezése továbbá, hogy miként támogatja ez a részleg a szülő–gyermek kapcsolat megőrzését, a körlet gyermekbarát kialakításával, a támogatásra-gondozásra irányuló szakmai munka kiemelt figyelmével.
Az intézetlátogatás a duális képzés gyakorlati részének kiemelkedő állomása volt, hiszen a diákok személyes tapasztalatok révén nemcsak elméleti ismereteiket bővíthették, hanem közvetlenül megfigyelhették egy nem szokványos jelentőségű büntetés-végrehajtási intézmény mindennapi működését.







