A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Lukács Anett bv. hadnagy, a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tisztje a napokban szolgálat után a párjával tartott hazafelé, amikor észrevették a téli időjárás miatt bajba került kis lényt. Anett munkájából adódóan a börtön falain belül a fogvatartottak számára nyújt segítséget az újrakezdéshez, a társadalomba történő visszailleszkedésükhöz. Ezúttal azonban szó szerint életmentő volt a közbelépése.
A mentés napján tombolt a téli időjárás, nagy pelyhekben esett a hó, ami a hideg miatt meg is maradt az utakon. Az útviszonyok miatt óvatosan haladtak hazafelé, amikor a lakóhelyük előtti erdős részen, az út szélén megláttak egy hókupacot, amiből szürkés tollak látszódtak ki. Nem volt kérdés, hogy megálljanak és megnézzék mi is lapul a kupac alatt. Egy kis bagolyra leltek, amit óvatosan kiemeltek a hideg hóból. Látszott rajta, hogy a szárnyát érhette sérülés, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálják megmenteni az életét és hazaviszik. A meleg kocsiban, ahogy felélénkült a bagoly, szabadulni próbált karmai segítségével, de kolléganőnk kitartóan állta a sarat és ugyan pár apróbb sérüléssel gazdagabb lett, de szerencsésen biztos helyre jutatta a rémült madarat. A baglyot átmenetileg az egyik kutyusuk kenneljébe költöztették, ahol már nyugodtabb körülmények között, meleg, száraz helyen tölthette az éjszakát. Lukács Anett mindig is nagy állatkedvelő és állatvédő volt, elmondása szerint viszont álmában sem gondolta volna, hogy egyszer rajta múlik majd egy élet.
Másnap a bévé hadnagy és párja a kis hőst elvitték a Szigetvári Madármentő Állomásra, ahol kiderült, hogy egy erdei fülesbaglyot sikerült megmenteni a hó fogságából. Szerencsére nem tört el a szárnya, zúzódásokkal megúszta. A menhelyen az elkövetkezőkben segítenek a kis bagoly felépülésében, ezt követően pedig szabadon engedik.