A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sok éve már, hogy az INDIT Közalapítvány Tisztás Drogkonzultációs Központ tagjai nem csak Pécs város lakosainak, hanem a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai részére is segítséget nyújt. A kölcsönös érdek, a sikeres reintegráció. Ez ügyből is a börtönőrök szívesen fogadták Dóczi Eszter, dr. Szemelyácz János és Horváth Andrea intézményvezető meghívását és a három központ munkájába való betekintési lehetőséget.
A szenvedélybetegek Nappali Intézménye és Közösségi Ellátása Pécsen, a Hungária út 5. sz. alatt található. A nappali intézmény célja a kábítószerekkel és inhalánsokkal kapcsolatba kerülő és a használatot esetleg problémának érző egyének, családok segítése. Szolgáltatásaik nyitottak felépülőben lévők (korábban illegális szereket használó) részére is. Olyan szolgáltatásokat kívánnak nyújtani, amelyek hozzájárulnak az ártalmak mérsékléséhez mind az egyén, mind a társadalom tekintetében. A közösségi ellátás célja, hogy az általa gondozott szenvedélybetegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, illetve reintegrálódjanak a közösségbe. A szolgáltatás hosszú távú, egyéni szükségletekre alapozott gondozást kínál az ellátott aktív és felelős részvételére, valamint a természetes közösségi erőforrásokra, őket is oktatva és támogatva.
K – aRC, azaz Kamasz Addiktológiai Regionális Centrum Pécsen, a Berze János utca 7/B. sz. alatt található. Az intézmény 20 év alatti korosztály ellátását végzi, diagnosztikai és terápiás teamben. A csapatukban pszichiáter, pszichológus, addiktológiai konzultáns, szociális munkás, családterapeuta, és művészetterapeuta dolgozik. Intézményükben az egyéni konzultációk és terápiák mellett szülő konzultációra és családterápiára is lehetőség nyílik, továbbá különféle csoportfoglalkozások és szabadidős programok zajlanak. Olyan fiatalokat várnak, akiknek addikciós problémáik vannak (kipróbálástól a függőségig), valamint drog-, alkohol-, gyógyszer-, problémás videojáték-, illetve internet használat nehézségeivel találkoznak.
A „Váltóház” Rehabilitációs Otthon Pécsváradon, az Erzsébet út 1. sz. alatt található. A „Változóház" Rehabilitációs Otthon különálló része Pécsváradon, amely a terápiát sikeresen befejezők részére nyújt védett lakhatást, a teljesen önálló életkezdésig. A programunk kizárólag önkéntes és intézményükben nincs térítési díj. A bentlakásos intézet fő alapja a Minnesota-modell követése, amely a névtelen 12 lépéses programokat ajánlja, különböző foglalkozásokkal a szenvedélybetegség természetét elemzi, valamint az egyetemleges emberi értékek megértésére, megérzésére törekszik.
A terápiás közösség, erősen strukturált, a 24 órát percnyi pontossággal beosztó csoport. A fiatalkorúak túlnyomórészt a felnőttekkel együtt vesznek részt a közösség életében, melynek jelentős haszna, hogy az idősebbek által megosztott tragikus élettörténetek, amelyeket a függőség okozott, mély nyomot hagynak a fiatalokban.
A függőség egy láthatatlan bilincs, napjaink egyik legnagyobb társadalmi, pszichológiai és egészségügyi kihívása. Bár sokan a kábítószer- vagy alkoholfüggőségre asszociálnak először, a valóság ennél jóval szerteágazóbb: ide tartozik a nikotin, gyógyszerek, szerencsejáték, internet, közösségi média, sőt, akár a munkafüggőség is. A függőség nem csupán egy rossz szokás, hanem egy összetett, gyakran krónikus betegség, amely mélyen beágyazódik az ember életébe.
Mi is az a függőség? A függőség egy olyan állapot, amikor valaki nem képes kontrollálni egy bizonyos viselkedésformát vagy szer használatát, annak ellenére, hogy az káros hatással van a testi, lelki és szociális jólétére. A függőség kialakulása során az agy jutalmazó rendszere megváltozik – a dopamin szintje megemelkedik, és az agy egyre inkább vágyik az adott élményre vagy szerre. Ezzel párhuzamosan csökken az önkontroll és a döntéshozatali képesség.
A függőség kialakulásának hátterében számos tényező állhat:
Genetikai hajlam – egyesek agya érzékenyebben reagál a jutalmazó ingerekre.
Pszichológiai okok – szorongás, depresszió, trauma, önértékelési zavarok gyakran húzódnak meg a háttérben.
Környezeti tényezők – a családi minták, társadalmi nyomás, elérhetőség, stresszes életmód mind hozzájárulhatnak a kialakulásához.
A függőség láthatatlan láncokkal tartja fogva az embert, de ezek a láncok elszakíthatók. A társadalom felelőssége, hogy ne megbélyegezze, hanem támogassa az érintetteket. A függőség nem gyengeség, hanem egy olyan teher, amit senkinek sem kellene egyedül cipelnie. A gyógyulás lehetséges – és minden kis lépés számít.
A betekintési lehetőség az alapítványi dolgozók munkájába nagy élményt nyújtott.