A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Iskolapadba ült közel háromszáz elítélt, elkezdődött a tanév a Szegedi Fegyház és Börtönben.
„Itt van az ősz, itt van újra…” – írta Petőfi Sándor a versében, s ha szeptember, akkor vele együtt elérkezett az iskolakezdés ideje is.
A fogvatartottak a börtön falain belül általános- és középiskolába járhatnak, érettségizhetnek, a Pannon Oktatási Központ szervezésében elkezdhetik, vagy éppen befejezhetik a kint félbeszakadt tanulmányaikat, de akár szakmát is tanulhatnak.
Az elítéltek körében népszerűek a szakképzettséget adó képzések. A Szegedi Szakképzési Centrum szervezésében tizennyolc burkoló és tizenhét szerkezetlakatos tanonc kezdte meg az utolsó évet, szeptembertől újabb kétkezi szakmát, villanyszerelői képzést hirdetett meg húsz fogvatartott számára Nagyfa-Alföld Kft.
A rácsok mögötti oktatás folyamán a fogvatartottak megtapasztalják, hogy tanulni nemcsak jó, hanem érdemes is, hiszen ezzel önbecsülésük is növekszik, valamint a megszerzett tudás magabiztosságot, reményt ad. Mindamellett a meglévő vagy megszerzett tudásukat kamatoztathatják, akár további tanulmányokat, szakmát építhetnek rá, és a szabadulásukat követően egy új, lehetőségekkel teli világ nyílhat meg előttük egy jobb életre.
Az elmúlt évtizedekben több száz elítélt szabadult a Szegedi Fegyház és Börtönből iskolai, szakmai vagy szakmunkás bizonyítvánnyal a kezében.