A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Ami mások számára csupán elfeledett tárgy vagy lom, az Kocsis Zsolt bv. őrnagynak, a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektum biztonsági tisztjének valódi kincs. Hivatása mellett szabadidejében régiségeket gyűjt, kutatja a múlt emlékeit és magángyűjteményében őrzi a történelem kézzelfogható darabjait.
Érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott. Nyolcéves volt, amikor nagymamájával felment a padlásra, ahonnan három tárgyat hozott le - ezeket azóta is féltve őrzi - Valószínűleg itt kezdődött a régiségek iránti szeretete. Tizennyolc-húsz éves koráig bélyegeket és pénzérméket gyűjtött, ami akkoriban a korosztályára jellemező hobbinak számított - emlékszik vissza.
A gyűjtés iránti szenvedély később háttérbe szorult, ám harminckét-harmincöt éves kora körül újra visszatért az életébe, immár tudatos hobbiként. Azóta több mint tizenöt éve foglalkozik aktívan régiségekkel. Érdeklődési köre elsősorban a háborús militária, ezen belül is kiemelten a hadifoglyok által készített és használt emléktárgyak. Gyűjteményében olyan különlegességek is szerepelnek, mint egy háborús repülőgép gumiabroncsából készült papucs, vagy a rézhüvelyből formált vázák. Magángyűjteményének része mintegy 64 darab bajonett is. Különösen kedves számára egy első világháborús váza, amely az olasz fronton, a San Martin- hegynél készült rézhüvelyből – ebből összesen öt darab van a birtokában. A polgári régiségek sem állnak távol tőle réz, bivalybőrrel ellátott vasalók, darálók színesítik kollekcióját.
„Keresed és meg is talál.”- vallja a gyűjtésről. Tárgyakra bukkan vásárokban, az interneten, de gyakran személyesen is megkeresik, műkereskedők is. A régióban már szájhagyomány útján is ismerik, többen ajánlottak fel neki komplett gyűjteményeket is. Nyitott a lehetőségekre, hiszen - ahogy mondja- „sosem lehet tudni, mi jön szembe az emberrel.”
Nemcsak gyűjt, hanem ad, vesz és restaurál is. Amikor új tárgy kerül hozzá, első dolga rendbe tenni, megtisztítani, szükség esetén felújítani. Az évek során elsajátította a restaurálás alapjait és nagy gondot fordít arra, hogy a tárgyak méltó állapotban maradjanak fenn. Arra a kérdésre pedig, hogy mi számít ma divatosnak a régiségek világában, röviden így válaszol: „A retró.” A kvarcjáték most nagyon kelendő - emeli ki.
Az emberiség történelmi hagyatékának őrzése és ápolása nem csupán múltidézés, hanem értékteremtő szenvedély. Bár a hivatás és hobbi összeegyeztetése nem mindig könnyű, ez a történt megmutatja, hogy létezhet olyan út, ahol természetesen találkoznak, és harmonikusan megférnek egymás mellett.









