A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Különdíjban részesült a Szegedi Fegyház és Börtön egyik fogvatartottja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által fogvatartottak számára meghirdetett országos portrépályázaton. Bilik Zoltán Frida Kahlót ábrázoló grafikájával érdemelte ki az elismerést.
A portrékészítő pályázatra az ország több büntetés-végrehajtási intézetéből érkeztek alkotások, amelyek közül a zsűri különdíjjal jutalmazta a Szegedi Fegyház és Börtön fogvatartottjának munkáját.
Bilik Zoltán elmondta, hogy a Börtönújság pályázati felhívásában olvasott a lehetőségről, ezért döntött úgy, hogy elkészíti saját alkotását.
– Frida Kahlót nagyon érdekes személyiségnek tartom, művészként pedig inspiráló számomra, ezért választottam őt a portré témájául – fogalmazott. A fogvatartott hozzátette, körülbelül 18 éves kora óta foglalkozik rajzolással, amelyet teljes egészében önállóan tanult meg.
– Soha nem jártam rajztanárhoz. Láttam valakit sokat rajzolni, ez tetszett meg, és így kezdtem el én is – mondta. Mint kiemelte, jelenleg is sok időt fordít az alkotásra, emellett zárkatársainak is szívesen segít a rajzolásban. A jövőben továbbra is szeretne művészettel foglalkozni.
A Szegedi Fegyház és Börtön fogvatartottjai a reintegrációs tevékenységek részeként rendszeresen élnek az alkotói képességeik kibontakoztatását segítő lehetőségekkel, valamint aktívan vesznek részt képzőművészeti pályázatokon és kreatív programokban.
A fogvatartottaknak szóló, félévente megjelenő Börtönújság elsősorban bűnmegelőzési, reintegrációs céllal készül, beszámol a börtönökben zajló programokról, képzésekről, jóvátételi kezdeményezésekről. A kiadvány 2019. október 9-én elnyerte az RGB – Kreatív Design Award „Előremutató társadalmi törekvés” különdíját. A szerkesztőség a Börtönújság minden lapszámában arra biztatja a fogvatartottakat, hogy bontakoztassák ki kreativitásukat – ennek köszönhetően rendszeresen sokféle különleges pályamű születik.







