A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Az új kenyér áldásával kezdődött az ünnepi szentmise augusztus 21-én a Szegedi Fegyház és Börtön Szent Jobb Lator Kápolnájában, majd Szent Istvánról szóló történeteket idéztek fel a jeles évfordulóról a katolikus körben.
Juhász Tibor börtönlelkész beszélt Szent István egyház- és államszervező tevékenységéről. Elmondta, hogy a magyarok első királya több mint 1000 esztendővel ezelőtt a római pápától kapta az apostoli király címet. Szent István olyan uralkodó volt, aki az ország vezetése, a földi haza közigazgatásának megszervezése, területének és határainak védelme és a külfölddel való kapcsolatteremtés mellett nagy gondot fordított arra is, hogy az égi hazafelé vezesse ennek a népnek tagjait. Első szent királyunknak meggyőződése volt, hogy nem elegendő csupán földi hazát teremteni, hanem az égi hazára is szüksége van a magyarságnak. A szentmise után az elítéltek felelevenítették a nagy király életének és munkájának főbb mozzanatait gitár és orgona kíséretével.
A rendezvény Szent István király imájával fejeződött be, amely a szeretetről, az alázatról és az akaratról szól. Az ünnepség végén elénekelték a pápai és a magyar himnuszt. A református hitű fogvatartottak augusztus 22-én emlékeztek istentiszteletükön az új kenyér ünnepére.