A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Szerkezetlakatos tanulók gyakorlati vizsgája volt június 2-án, Szegeden a Nagyfa - Alföld Kft. szegedi telephelyének oktatótermében.
A kétéves szakmaoktatáson az elítéltek a Szegedi Szakképzési Centrum tanárainak irányításával az elméleti alapozó tantárgyak elsajátítása után szögacélból és lemezekből különböző szerkezeteket, kisebb méretű zsanérokat csavaroztak és hegesztettek össze. A tanoncok fele munka mellett hetente két napon vett részt a szakma oktatásán. A vizsgára mindenki elkészítette a feladatként kapott munkadarabot és egy portfóliót állított össze. A vizsgán ablakrácsot kellett önállóan összeállítani rajz alapján. A sikeresen vizsgázók a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után a gyár javító részlegében dolgozhatnak majd, ahol különböző rácsozatokat hegesztenek. Szabadulás után könnyen el tudnak helyezkedni a vasas szakmában, hiszen a szerkezetlakatos szakma iránt nagy a kereslet a munkaerőpiacon.