A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Egy évig rajzolták a szöveget a fogvatartottak hetente másfél órában szakköri foglalkozáson, a Szegedi Fegyház és Börtön II. Objektumában, ennek eredményeként jelentősen javult írásképük.
A kalligráfia szakkörön először megtanulták egy speciális filctoll használatát, majd mintavezető segítségével az előre kinyomtatott ábrák másolásával kezdték a betűk elemeinek ábrázolását a szakkörösök, akik egyöntetűen azt mondták, hogy azért jelentkeztek a tanfolyamra, hogy szépen írjanak. Ez az egyik fogvatartottnak annyira jól sikerült, hogy az idén tavasszal megkezdett egy füzetet, ahová gyöngybetűkkel írja saját történeteit.
A kalligráfia görög eredetű szó, amelynek jelentése díszes, szép kézírás, annak művészi fokú gyakorlása. Kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van. Európában a kalligráfia a görög és a római írnokok korába nyúlik vissza, hiszen a könyvnyomtatásig kézzel írták a könyveket. Napjainkban a kalligráfiát, a díszesen megírt szövegeket a különleges alkalmakra készített meghívók, diplomák készítésénél alkalmazzák. forrás: wikipédia