A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



A biztonságos közlekedés szabályairól tartott előadást a börtön dolgozóinak június 5-én Mészáros Csaba r. őrnagy, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója a Csillagbörtön dísztermében.
Az előadáson az intézetben szolgálatot teljesítő hivatásos gépjárművezetők és az autóval-, biciklivel- és gyalogosan közlekedők kaptak hasznos tanácsokat. Mészáros Csaba felhívta az autósok figyelmét arra, hogy időnként tekintsék át a KRESZ szabályait, főleg azok, akik már régen szerezték jogosítványukat. Hangsúlyozta, hogy a biztonsági öv használatával megelőzhetők a súlyos kimenetelű balesetek, és ha az autóval közlekedő a megengedett sebességgel halad az utakon, nem iszik alkoholt vezetés előtt, sokat tett azért, hogy elkerüljön egy tragédiát. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársa a mindennapokban tapasztalt rövid történetek elmondásával tette szemléletessé a hallgatóság számára előadását. Végül az érdeklődők egy kisfilmet tekintettek meg szerencsés kimenetelű balesetekről.