A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
Szóbeli vizsgákkal folytatódott június 25-én az érettségi a Szegedi Fegyház és Börtön iskolakörletén, ahol hatan adtak számot tudásukról.
A hat vizsgázó írásban és szóban a gimnázium négyéves tananyagából, adott számot tudásáról 2024-ben. Matematikából, magyarból, történelemből és angolból június utolsó keddjén jó eredménnyel végeztek a tanulók.
Érettségi vizsga minden évben van a börtönben. A Szegedi Fegyház és Börtönben 2004 óta vizsgázhatnak az elítéltek a középiskola végén. Az eltelt idő folyamán évente átlagosan 10-12 elítélt maturált, közülük többen szakmát tanulnak, vagy levelező tagozaton főiskolai tanulmányokra jelentkeznek.
Az ország egyik legszigorúbb fegyintézetében az elítéltek szabadulás utáni életét segíti, hogy a börtönben befejezhetik az általános iskolát, szakmát tanulhatnak, gimnáziumba járhatnak. A Szegedi Fegyház és Börtönben működő általános és középiskolában közel háromszáz elítélt tanul az intézet mindhárom objektumában.