A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Aranyéremmel tért haza a Szegedi Fegyház és Börtön nyolc versenyzője a Büntetés-végrehajtási Szervezet 2024. évi Országos Fekvenyomó Bajnokságáról, amely szeptember 7-én volt Budapesten az Orczy kertben.
A versenyen az ország szinte összes bévé intézetéből közel ötven büntetés-végrehajtási dolgozó mutatta be tudását. A szegediek csapata hónapok óta rendszeres edzéssel készültek a bajnokságra. A verseny sikeréhez, mindenki fegyelmezett, nagyszerű versenyzéssel járult hozzá. A csapatban szerzett aranyérem mellett a csapattagok egyéniben is szép eredményeket értek el, két első és második egy negyedik és három ötödik helyezést értek el.
A munka folytatódik, nagy lelkesedéssel készülnek a még nagyobb megmérettetésre, a Belügyminisztérium által kiírt Tornyos kupára, mely október 3-án lesz Budapesten.