A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön



Közel háromszázötven fogvatartott kezdte újra szeptemberben, kint félbeszakadt tanulmányait a 2024/25-ös tanévben általános és középiskolai osztályokban, a Szegedi Fegyház és Börtön iskoláiban: a Mars téren, a Dorozsmai úti előzetes házban és Nagyfán a börtönben.
Az elítéltek az általános iskola felső tagozatán és a gimnázium négy évfolyamán, kezdték meg a civil életben félbeszakadt tanulmányaikat. Az első órán kiosztották a tankönyveket és ismertették az új szabályokat a tanulókkal. A tavalyi évhez hasonlóan a végzős 12. osztályban várhatóan többen is sikeres érettségit tudnak majd tenni.
A tervek szerint az alapoktatáson kívül szakmát is tanulhatnak az idén a jelentkezők. A Csillagban húsz fogvatartott számára indítanak burkoló képzést. A Nagyfa-Alföld Kft.-ben pedig lakatos-és víz gáz központi fűtés szerelő szakmát tanulhatnak negyvenen a felvételi követelményeknek megfelelő elítéltek.
A börtönben évtizedek óta tanulhatnak kétkezi szakmát elítéltek, az ezredforduló óta több százan szabadultak piacképes bizonyítvánnyal a börtönből.