A Budapesti Fegyház és Börtön, vagyis a „Gyűjtő” területén működő Budapesti Faipari Termelő és Kereskedelmi Kft.-ben munkáltatott fogvatartottak több mint háromezer asztalt, szekrényt, heverőt és közel kétezer ötszáz irodai széket gyártottak2018-ban.
Szegedi Fegyház és Börtön
A büntetés-végrehajtás és a rendőrség helyzetéről tájékozódtak október 14-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói a Csillagbörtönben Prof. Dr. Hyon Namgung dél-koreai vendégprofesszorral és Dr. Szegedi László rektor-helyettessel.
A délelőtt folyamán a Szegedi Fegyház és Börtönben folyó szakmai munkáról, Kopcsik Károly bv. dandártábornok, parancsnok tájékoztatta a résztvevőket, majd megtekintették a börtön körletrészeit. Útjuk először a csillagépületbe vezetett, ahol a fegyelmi részleget-, a távtárgyaló helyiséget, a színháztermet, a könyvtárat és a speciális egészségügyi kivizsgáló részleget nézték meg, majd az alagúton keresztül mentek át a Nagyfa-Alföld Kft.-be, ahol a fogvatartottak munkakörülményeibe nyertek betekintést. A börtönlátogatás után A börtönlátogatás után Dr. Harkai István r. ezredes, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese a börtön főépületének tanácstermében, a megye rendőri tevékenységéről, kiemelten Magyarország déli határszakaszának bűnügyi helyzetéről tartott tájékoztatót a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóinak.