A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Szakkönyvtára a börtönügy irodalma tekintetében országosan egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik. Állománya a könyvekkel, folyóiratokkal és egyéb dokumentumokkal együtt mintegy 8 ezer könyvtári egységet tesz ki.
Szegedi Fegyház és Börtön
Gyakorlati vizsgával zárult a szociális szakgondozó szakképzés. 15 elítélt adott számot sikeresen tudásáról a kétéves, szociális szakgondozó képzésen, június 6-án a Szegedi Fegyház és Börtönben.
Májusban és júniusban 52 fogvatartott vizsgázott szobafestő, asztalos és kőműves képzésen a Szegedi Fegyház és Börtönből.
A főépületből a Csillag épületébe vezető lépcsősort állították helyre az elmúlt év őszétől az idén tavaszig. Májustól ismét a Sóhajok hídján vezet az út a börtönbe.
A lengyelországi Krakkóból érkeztek vendégek május 13-án a Szegedi Fegyház és Börtönbe, Włodzimierz Węckowski ezredesnek, a Krakkói BV Körzet parancsnokának vezetésével.
A Szegedi Fegyház és Börtönben is május 6-án kezdődtek az érettségi vizsgák. A Pannon Oktatási Központ által koordinált középiskola 13 végzős hallgatója ült iskolapadba eddig megszerzett tudásáról számot adni.
Az idén már tizennégyszer tartott bűnmegelőzési előadást Borsi János bv. ezredes és Drimba Tibor bv. főtörzsőrmester a Dél-Alföld általános- és középiskoláiban, de az év hátralévő részében is lesz feladatuk, hiszen már több helyről keresték őket.
Kutyaminősítő vizsga volt május 2-án a Szegedi Fegyház és Börtön Dorozsmai úti előzetes házában a gyakorló pályán, amelyen nyolc szegedi kutyavezető sikeresen teljesítette az őrző-védő és fegyelmező gyakorlatokat.
"Az ÁVH felügyelete alatt" címmel április 25-én a Nemzeti Emlékezett Bizottsága, a Magyar Börtönügyi Társaság és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös konferenciát rendezett Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán, ahol a Szegedi Fegyház és Börtön reintegrációs tisztje is előadott.
Istentisztelettel és szentmisével emlékeznek Jézus Krisztus feltámadására, húsvét ünnepére, a Szegedi Fegyház és Börtönbe bejáró felekezetek rendezvényein az intézet kápolnáiban.
A nagyböjt időszakában Dr. Fekete Károly református lelkész, püspök, a Magyarországi Református Egyház Lelkészi Alelnöke a Szegedi Fegyház és Börtönbe látogatott a Wáli István Református Cigány Szakkollégium igazgatójával, Mózes Áronnal és a kollégium néhány diákjával.